A hazai ötvösség rövid története

Az ötvösművészet szempontjából 1799-ben páratlan esemény történt a történelmi Magyarország területén: előkerültek a nagyszentmiklósi aranykincsek. Színaranyból készült ötvösmunkák, amelyek az avar kor folyamán készülhettek, s a 8. vagy a 9. századtól nyugodtak rejtekhelyükön. A 23 darabból álló gyűjtemény ma Bécsben, a Kunsthistorisches Museumban található.

Magyarországon a 15. századtól kezdve virágzott az ötvösművészet, főleg a Felvidéken és Erdélyben. Külön említést érdemelnek a 15. századból a gótikus ízlésben készült kelyhek, amelyeket speciális magyar díszítő eljárással, a sodronyzománccal díszítettek. A 16. században Nürnberg és Augsburg ötvöseinek hatása alatt dolgoztak az itthoniak, legjobb a kassai Anthonius mester, a lőcsei születésű Khuen János.

A 17. században a barokk stílus égisze alatt alkotó hazai ötvösművészek: Zomor Mihály, Hahn Sebestyén, a kassai Lippai János, a selmeci Weigl Bertalan. A 18. században a lőcsei Szilassy János, a 19. század első felében a pesti Giergl Alajos, a besztercebányai Libay Sámuel és Szentpétery József ötvösművészete volt híres. A 19. század végén Hibján Samu és Tarján (Huber) Oszkár készítettek részben történeti stílusú, részben modern törekvésű ötvösműveket. Háry Gyula kitűnő rajzokat készített ötvös munkákról, amelyekről aztán fa- vagy rézmetszetek készültek, melyeket a milleniummi kiadványokban közöltek 1896-ban.

A 20. század elején Zutt Richárd ötvösművész teremtett új, modern iskolát, német hatás alatt. Az éremművészet első jelentős hazai alkotója Beck Ö. Fülöp ötvös-éremművész volt, de öccse, Fémes Beck Vilmos (1885–1918) ötvös-éremművész is jelentős alkotó volt. Mindketten az Iparművészeti Iskolában ötvösséget és mintázást tanultak. Néhány híres magyar ötvös: Csajka István, Teván Margit, Engelsz József, Percz János.

1956 után fiatal ötvösök elsőként hozták létre saját szervezetüket, amikor 1958-ban megalakították az Ötvös Stúdiót. Tagjai: Péri József, Máté János, Nagy József, Szabó Gyula, Dömötör László, Barabás Lajos, Engelsz József, Tóthfalusi László. 1967-ben fordulat következett be a fémművészetben. A változásokat Nagy József, Jajesnicza Róbert, Juhász Árpád hozta; a szobrász vált ötvössé. A fordulat előfutára, első ismert alakja id. Szlávics Lászlóvolt, aki már iparművészeti főiskolai tanulmányai során, az 1950-es években elsőként foglalkozott figurális lemezszobrászattal. Egyik első ilyen alkotását a Magyar Nemzeti Galéria szoborgyűjteménye őrzi (Spartacus portrészobor[2]). A monumentális, nagyméretű lemezszobrászat megteremtésében, az ötvös végzettségű id. Szlávics László mellett, a szobrász Makrisz Agamemnon volt az első, aki meghatározó szerepet játszott. Az 1980-as évektől már ötvösök készítettek fémbútorokat (Tagyi Zoltán, Szedleczky Rudolf, Flam Ferenc), világítótesteket (Házi Tibor, Radnóti György, Nádai Tibor).

Az eredményeket jól mutatták a rangos kiállítások, biennálék. 1996-ban rendezték meg az első Kortárs Ötvösművészeti Biennálét a ráckevei Savoyai-kastélyban. A biennále megismétlődött 1998-ban és 2000-ben. 2000-ben a győri Városi Művészeti Múzeum a kortárs magyar ötvösművészetet elemző „Mesterek és tanítványok” című kiállítást mutatott be.

Ezen a területen a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem nyújtja az egyetlen felsőfokú diplomaszerzési lehetőséget. Középfokú végzettség Budapesten, többek között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában is szerezhető.

Forrás: wikipédia

Share this post